A mezõgazdasági mûvelésbe vont talajok termõképességének fenntartásához, a talajvédelemhez, a jelenlegi magyarországi mezõgazdasági gyakorlatból hiányzik egy olyan költségtakarékos agronómiai megoldás, amellyel a talaj két egymást követõ haszonnövény termesztése közötti idõszakban kondicionálható lenne. A talaj minõségének megtartásához, ill. javításához szükséges lenne, hogy a kultúrréteg lekerülése ne induljon meg a gyomosodás, ne következzen be visszafordíthatatlan folyamatokat indukáló vízveszteség. A csapadékvíz ne okozzon eróziós károkat, ne mossa ki a talaj felsõ termõrétegében található (vagy a baktériumok aktív tevékenységének hatására képzõdött) N-készleteket.

A nyugati országok növénytermesztési gyakorlatában "köztesnövény"-eket használnak, amely kategóriába kiváló talajkarbantartó, regeneráló terápiát biztosító, vegetatív céllal termelt növények tartoznak. A köztesnövény - termesztés esetében két haszonnövény közé illeszthetõ olyan növényrõl van szó, amelynek termesztése a talajok fizikai és biológiai állapotára igen jó hatást gyakorol. Az már a gazda döntésén múlik, hogy a változó, de megtervezett idõpontokban vethetõ növények vegetatív tömegét takarmányozási célra, zöldtrágyának leforgatva, vagy lefagyva mulcsként használja-e fel. A választástól függetlenül biztosan számolhat a talajban maradt gyökérzet szervesanyagpótló, vízgazdálkodást és talajéletet javító, a napenergiát talajba juttató hatásaival. A köztesnövények közös jellemzõje, hogy magas csíraszámmal vetve - az energiaigényes generatív szakasz elmaradása miatt - rövid idõ alatt nagy zöld- és gyökértömeget fejlesztenek, aminek révén napenergiát juttatnak a talajba. Nyugat-Európában a leginkább bevált és alkalmazott köztesnövények a mustár, az olajretek és a facélia idehaza is jól ismertek a magtermesztési gyakorlatból. Furcsa, hogy e növények vetõmagját éppen mi, magyarok állítjuk elõ hosszú évek óta külföldi megrendelõk számára anélkül, hogy idehaza funkcionálisan felhasználnánk õket talajaink karbantartására.

Miért fontos a gazdag gyökérzet?

A talajban, nagy tömegben megtalálható mikroorganizmusok számára a legmegfelelõbb aktív környezetrõl a növények gyökérzete gondoskodik. Elsõsorban az erõs fõgyökérrel és szerteágazó oldalgyökerekkel rendelkezõ kétszikû növények gyökérrendszere hozza létre és kínálja azt a közeget, amelyben a mikrobák optimális életterüket megtalálják, és hasznos tevékenységüket kifejthetik. A gyökerek feladata tehát nem csak a tápanyagok és a víz szállítása, hanem döntõ szerepet vállalnak az életet adó és fenntartó energia áramlásában. Ezzel a talajjá válás folyamatát segítik. A gyökerek leszakadó, leváló részei, a gyökérhaj és a gyökércsúcs tenyészõkúpjának nedves, sikamlós nyálkarétege különösen gazdag olyan anyagokban, amelyek a mikroorganizmusok számára értékes táplálékforrást biztosítanak. A növények közvetve, gyökereiken keresztül juttatják a földbe a nap által szolgáltatott energiát, amelyet a mikroorganizmusok használnak fel. Közbenjárásukkal - az energiával ellátott élettérben - már felvehetõ állapotúvá alakított tápanyagok képzõdnek "cserébe" a növény számára. Minél több a talajban található gyökérmennyiség, annál több energia jut vissza általa a talajba, ami egyértelmûen növeli az ökoszisztéma teljesítõképességét.

Talajfedettséggel az erózió ellen

A háborítatlan ökoszisztémában eredendõen nincs fedetlen, csupasz földterület. A természet gondoskodik arról, hogy növények tömege és elhalt növényi részek borítsák a talajt. A földmûvelés és idõjárás okozta eróziós károkat ellensúlyozandó nagyon jó megoldás a szisztematikus köztestermesztés. Csak ezzel a módszerrel lehet a romboló külsõ hatásokat pufferolni, és visszaállítani a természetes-közeli állapotot. Az év jelentõs részében - a haszonnövények tenyészidõszaka alatt - borított a talajfelszín, de utána a magyar viszonyok között általában tartósan fedetlen. Az esõ és szél okozta talajszerkezet-rombolást, az eróziós folyamatokat nincs, ami megakadályozza. Meglévõ növényborítottság esetében a becsapódó vízcseppek a talajstruktúrában nem okozhatnának károkat, a csapadékvíz lassan beszivároghatna a talajba. Ezzel szemben a felsõ talajréteg gyakran telítõdik a hirtelen nagy mennyiségû víztõl, majd a csapadék nagy erõvel elfolyik, erodálva, elhordva az értékes talajalkotókat. Az erózió a borítatlanság és a kevés életképes felszínközeli gyökér hiánya miatt alakul ki. Ezt meg kell akadályozni, és a nyugaton bevált szóhasználattal szólva, nagyon idõszerû lenne a "zöldhatár" programot idehaza is bevezetni. A nyitott talaj természetellenes jelenség, és energiaveszteséggel jár. Ahol nincs zöld növénytakaró, ott hiányzik a természetes energiapótlás a talajból - nem képzõdhet kellõ mennyiségben biomassza -, a drága napenergia elvész a haszonnövény-termesztés számára.

A köztesek talajmûvelésre gyakorolt hatásai

ImageA köztesnövények két-három hónapos életük során jótékonyan változtatják meg a talajok fizikai tulajdonságait is. Ez leginkább a talajmûvelés energiafelhasználása szempontjából mérhetõ. A gyökerek által végzett és a mikroorganizmusok közös munkájával elõálló ideális talajszerkezet jól érzékelhetõen csökkenti a gépi munkák vonóerõigényét. Lényegesen olcsóbban és jobb minõségben lehet elvégezni novemberben szántást. De nem feltétlenül kell szántani, mert a köztesnövények vetésével egyre inkább terjed a szántás nélküli mûvelés. Ennek az oka abban keresendõ, hogy a lefagyott köztesnövények után tavasszal igen kedvezõ talajállapotot lehet találni. Különösen a mustár, de a facélia is alkalmas arra, hogy mulcsot képezzen a tavaszi vetésû növények alá. Az olajretek is megfelelne erre a célra, a kifagyás okozta bomlás után azonban olyan penetráns szaganyagokat hagy vissza, hogy lakott övezetek közelségében alkalmazása nem kívánatos. Továbbá az sem biztos, hogy a növény megvastagodott gyökere minden esetben elfagy, így a növény emiatt tavasszal kihajthat. A mulcs képzéséhez emelt vetõmagmennyiséggel magas tõszámot kell képezni, a jó talajborítottság elérése érdekében. A dús vegetáció és a talajt gazdagon átszövõ gyökérzet majd együttesen teremti meg a tavaszi mulcs vetés ideális feltételeit. Ehhez gyakorlatilag semmit nem kell tenni, hiszen a tél folyamán az állomány lefagy, és a talajt a növényi szárrészek teljesen befedik. A téli csapadékvíz és a hólé talajba szivárgását ez az elhalt növényi tömeg nem akadályozza meg, ugyanakkor a talajfelszín kipárolgását igen. A kitavaszodást követõen a talaj szerkezetét, átjárhatóságát a visszahagyott és elhalófélben lévõ gyökérrendszer biztosítja, miközben a már elhalt vegetatív részek által a borítottság továbbra is megmarad. Ez akadályozza meg, hogy a tavaszi langyos szelek és a melegedõ levegõhõmérséklet hatására ne következhessen be jelentõs vízveszteség.

A talajban a lassú felmelegedés hatására megindul a talajélet, amihez elegendõ táplálékul szolgál a visszahagyott nagy mennyiségû gyökértömeg-maradvány. A tavaszi vetésû növények - pl. a tavaszi árpa, kertészeti kultúrák, vagy a nyugati gyakorlat szerint akár a kukorica - számára alkalmas vetõágy feltételei szakmai szempontból tehát adottak. A nagy feladat a vetés, amire direkt vetõgépek és vetõkultivátorok egész sora áll rendelkezésre. Az elvárás az, hogy valamilyen vágószerkezet beiktatásával el kell kerülni a mulcs összetolását, és a vetõelemek - vetõ-csoroszlyák - fizikai behatásai után a talajt vissza kell tömöríteni. A fejlettebb mezõgazdasággal rendelkezõ országokban azért tudott a mulcs technológia elterjedni, mert költség- és eszköztakarékos. Kiiktathatóak a talajmûvelés hagyományos mûveletei, ugyanakkor a talajok tavasszal mégis pihenten, biológiailag beéredett állapotban készek a vetõmag befogadására.

A direkt vetési technológia alkalmazása Gálosfán

A Makkos és Tsa Kft a zselici dombvidéken, Gálosfán folytat szántóföldi mûvelést, amely során a tógazdaság számára szükséges takarmánynövények elõállítása az elsõdleges cél. A Zselicre jellemzõ meredek oldalú löszös patakvölgyekben a talajerózió még erõteljesebben jelentkezik, mint Magyarország kedvezõbb adottságú területein. A Kft a nagy tõkebefektetést igénylõ alagcsövezés és mû-, vagy szervestrágyázás helyett a fent bemutatott köztes talajmûvelési technológiát választotta ki néhány évvel ezelõtt, talajregenerálási és talajerózió megelõzési célból. A vetést direkt vetési módszerekkel (direct drilling) végzik a szakemberek. Bár a kísérleti program még csak most kezdõdött, de a csillagfürt vetésforgóban termelt szemestakarmány hozammutatói, ill. az elvégzett talaj állapotvizsgálatainak eredményei azt mutatják, hogy már ilyen rövid idõ alatt is érezhetõ változást hozott ez, a Magyarországon még kevéssé elterjedt mûvelési technológia.

A cikk elkészítéséhez Nagy Zoltán (www.mezohir.hu), "A talajok karbantartása köztesnövényekkel" c. cikkét használtuk fel.